Keresés
Kategóriák
Amennyiben a termék házhozszállítása után kíván a vásárlástól elállni, azt a következő módon teheti meg:
A vásárló, az áru átvételét követő 8 munkanapon belül, indoklás nélkül elállhat a vásárlástól. Ennek módjáról a Távollevők között kötött szerződésekről szóló, 17/1999. (II.5.) számú kormányrendelet rendelkezik. A fogyasztó az elállás jogát attól a naptól kezdve gyakorolhatja, amikor az árut átvette. A terméket eredeti, sértetlen állapotban kell a számlával együtt visszajuttatnia címünkre. A Sportfalu.hu kizárólag új állapotú (sérülésmentes, hiánytalan tartalmú) termék visszaszolgáltatása esetén köteles a teljes vételárat megtéríteni. Az elállási jog gyakorlása semmilyen többletköltséget nem jelent a vásárló számára, a termék visszajuttatásáról azonban ügyfelünknek kell gondoskodnia.
Elállás joga a távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet alapján
- A fogyasztó a szerződéstől nyolc munkanapon belül indokolás nélkül elállhat.
- A fogyasztó az elállás jogát attól a naptól kezdve gyakorolhatja, amikor az árut átvette, szolgáltatás nyújtása esetében pedig, amikor a szerződést megkötötte, feltéve, hogy az értékesítő a 3. § szerinti tájékoztatási kötelezettségének eleget tett.
- Ha az értékesítő nem tesz eleget a 3. § szerinti tájékoztatási kötelezettségének, a fogyasztó az elállás jogát az áru átvételének napjától, szolgáltatás nyújtása esetében pedig a szerződés megkötésének napjától számított három hónapon belül gyakorolhatja. Ha a 3. § szerinti tájékoztatásra a (3) bekezdésben meghatározott három hónapon belül sor kerül, a fogyasztó számára az elállásra nyitva álló nyolc munkanapos határidő attól a naptól kezdődik, amikor a tájékoztatót kézhez kapta.
- Az értékesítő köteles a fogyasztó által kifizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb az elállást követő harminc napon belül visszatéríteni. A fogyasztó viseli az elállási jog gyakorlása miatt az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségeket. A fogyasztót ezen felül egyéb költség nem terheli. Az értékesítő azonban követelheti az áru nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését.
-
A felek eltérő megállapodása hiányában a fogyasztó nem gyakorolhatja a 4. § szerinti elállási jogot
- a) szolgáltatás nyújtására vonatkozó szerződés esetében, ha a nyolc munkanapos elállási határidő lejárta előtt az értékesítő a teljesítést a fogyasztó beleegyezésével megkezdte;
- b) olyan áru értékesítésére, illetve szolgáltatás nyújtása esetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac értékesítő által nem irányítható ingadozásától függ;
- c) olyan áru értékesítése esetében, amely a fogyasztó személyéhez kötött, illetve amelyet a fogyasztó utasításai alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy amely természeténél fogva nem szolgáltatható vissza vagy gyorsan romlandó;
- d) hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépi szoftver példányára vonatkozó szerződés esetében, ha a csomagolást a fogyasztó felbontotta;
- e) hírlap, folyóirat és időszaki lap terjesztésére vonatkozó szerződés esetében;
- f) szerencsejáték-szerződés esetében.
- Ha az áru árát vagy a szolgáltatás díját részben vagy egészében az értékesítő által nyújtott kölcsön fedezi, a fogyasztó a 4. § szerinti elállási jogának gyakorlása a fogyasztási kölcsönszerződést is felbontja.
- A fogyasztó az értékesítőnek a fogyasztási kölcsönszerződés felbontásából eredő kárát nem köteles megtéríteni, és tőle kamat vagy egyéb költség sem követelhető. Az értékesítő azonban követelheti a fogyasztótól a kölcsönszerződés megkötéséből eredő kárának megtérítését, feltéve, hogy a kölcsönszerződésben ezt a kár elemeinek és összegszerűségének meghatározásával kifejezetten kikötötte, és a 3. § szerinti tájékoztatási kötelezettségének eleget tett.
- Az (1)-(2) bekezdésben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni, ha az áru árát vagy a szolgáltatás díját részben vagy egészben harmadik személy által nyújtott fogyasztási kölcsön fedezi, feltéve, hogy a fogyasztási kölcsönszerződés a pénzügyi intézmény és az értékesítő előzetes megállapodásán alapul. Az értékesítő köteles a fogyasztó elállásáról a pénzügyi intézményt haladéktalanul értesíteni.
Jogi nyilatkozat









